1971 november 7-én születtem Kárpátalján, Técsőn. A zenével 9 éves koromban ismerkedtem meg, ekkor kezdtem el klarinétozni. 8. osztályban fogalmam nem volt arról, hogy mit akarok csinálni, ezért hagytam magam sodródni az árral. A klarinét tanárom azt mondta a szüleimnek, hogy „a gyerek tehetséges”, így aztán eldőlt az irány. Így kerültem be az Ungvári Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Tomics Istvánnál tanultam négy évig, és igazából itt derült ki számomra, hogy én a zenével szeretnék foglalkozni. 1986 és 1990 között tanultam Ungváron, itt dolgoztam az iskola fúvószenekarában, és részt vettem a szimfonikus zenekar munkájában is. Majd az érettségi után a zeneakadémiai felvételi „helyett” jött két év sorkatonai szolgálat a Szovjet Hadsereg Lembergi Helyőrségének zenekarában. Néhány hónappal a leszerelésem után, 1992 augusztusában költöztem Dányba, azóta itt élek, itt alapítottam családot, feleségemmel együtt tagjai vagyunk a Dányi Alapfokú Művészeti Iskola tantestületének, és 2008 óta igazgatója vagyok az intézménynek.
A zeneiskola lelkes tanulóival alapítottuk a Dányi Ifjúsági Fúvószenekart 1997-ben, melynek azóta is karmestere és művészeti vezetője vagyok.
Első diplomámat 2006-ban szereztem a Miskolci Zeneművészeti Főiskola klarinét szakán Szepesi Jánosnál, majd 2012-ben megszereztem második diplomámat a BME közoktatás vezetői szakán.
A zeneiskolai munka mellett könnyűzenével is foglalkozom, jelen pillanatban is tagja vagyok az Átrium zenekarnak, melyben 1993 óta dolgozunk. 2000-ben alapító tagja, és 6 évig szaxofonosa voltam a Pesty Party Show Band-nek, majd 2009-ben csatlakoztam a Kristály-Band tagjai közé, akikkel azóta is együtt dolgozom.
Hobbim a „fúvószenekar”, ezen kívül szeretek futni, biciklizni, teniszezni, focizni.