Lukács Máté

Zenekari adatok
Hangszer: 
Ütő
Tagság kezdete: 
2013
Zeneiskolai tanulmányaimat 2010 szeptemberében nyolc évesen kezdtem. Nuszbaum Ferenc tanár úrnál gitár szakon.4-évig gitároztam, majd hangszert váltottam. Katrin Zsolt tanár úr segítségével a klarinét mellett döntöttem, úgy érzem jól tettem. 2013-ban a Dányi Ifjúsági Fúvós zenekar tagja lettem, ahol ütős hangszereken segítem a zenekar munkáját. Katrin Zsolt tanár úr lehetővé tette számomra, hogy a már időközben működő Dányi Ifjúsági Fúvószenekar utánpótlás együttesében a dobszerelés mögött ülhetek, ami mindig nagy vágyam volt.
 
Remélem hogy sokáig tagja lehetek ennek a közösségnek.